Enki Bilal - A szörny ébredése

Nike
Tíznapos ​vagyok, emlékszem… A rettenetes robaj valósággal kettéhasítja az éjszakai eget, és esőt hoz a kórházba. De nem gránát vagy tüzérségi tűz, és nem is bomba okozta… Ez életem első viharának legelső villámlása. Az ég megnyugtató haragja… Sokkal impozánsabb, mint az emberek tüze. Tíznapos árvaként boldoggá tesz az érzés, hogy a természet erősebb náluk. Még mindig N. 10. Egy ápolónő letesz egy csomagot a nagy fehér ágyra, Amir és én közém. Az alig néhány órás csomag neve Leyle Mirkovic… Először vagyunk együtt mi hárman. Fejünk összeér, egyetlen egészet alkotunk, míg megfeszített testünk egy csillag ágait rajzolja ki… Hallgatom életünk zajait. Tíznapos vagyok, a legidősebb. Egy boldog árva, aki szereti Leylát, szereti Amirt, és szereti a haragos ég zaját.

A Szörny-tetralógia három szálon bontakozik ki. Nike, Leyla és Amir, a világ különböző tájain szétszórtan élő szarajevói árvák története elsősorban az emlékezetről szól. Egyéni és kollektív emlékezetről, amelyben keverednek Enki Bilal „szülőhelye”, Jugoszlávia szétesésének „írott” képei (egy országé, amely alig néhány évvel eltűnése után máris kikopott emlékezetünkből), valamint a múlt, a jelen és a jövő összemosódó „festett” képei. Az emlékezet segítségével Bilal a jövőt kutatja. Egy lehetséges jövőt, amelyben a Balkán emlékezetét kiterjeszti az egész világra, hiszen ez a világ minden, amink maradt.